Tavasszal a magyar versenyhatóság vizsgálódni kezdett a kínai e-kereskedelmi óriással kapcsolatban, azóta az uniós fogyasztóvédelem is panasszal élt, mostantól pedig a digitális szolgáltatásokat szabályozó törvény alapján is szigorúbb lesz a céggel az EU.

A Temu népszerűsége robbanásszerűen nőtt Magyarországon, már több mint egymillió hazai vásárlója van, és a cég 25%-os piaci részesedést ért el. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata nyomán a Temu agresszív reklámjai ritkulni látszottak, de úgy tűnik, a nyomás nem fog enyhülni rajtuk.

A 2022-ben alapított Temu ugyanis bekerült az EU által legszigorúbban vizsgált „óriásplatformok” közé. Ezek azok a szolgáltatások, amelyeknek legalább 45 millió uniós felhasználójuk van, mint például az AliExpress, az Amazon, az Apple, a Booking.com, a Facebook, a Google egyes szolgáltatásai, az Instagram, a LinkedIn, a Pinterest, a Snapchat, a TikTok, a Twitter, a Wikipédia, a YouTube, a Zalando és a Bing.

Az új digitális szolgáltatásokat szabályozó uniós törvény (DSA) célja, hogy „ami illegális offline, az illegális legyen online is”. A platformoknak garantálniuk kell például, hogy a felhasználók értsék a termékajánlatok okát, és könnyen tudják jelenteni a jogellenes tartalmakat. Tilos felnőtteket érzékeny adatok alapján célozni hirdetésekkel, míg kiskorúak esetében semmilyen profilalkotás nem engedélyezett hirdetési célokra. A törvény azt is előírja, hogy az európaiak anyanyelvükön ismerhessék meg a platformok szerződési feltételeit.

temu ghv birság
Fotó forrása: https://www.flickr.com/photos/192902634@N05/52616816977

 

A kiemelt digitális szereplőknek először kockázatértékelést kell készíteniük arról, hogyan terjedhetnek náluk jogellenes vagy félrevezető tartalmak, hogyan védhetik a fiatalokat, stb. Brüsszel ellenőrzi majd ezeket az értékeléseket szakértők bevonásával. A kutatóknak is hozzá kell férniük a platformokon keletkező nyilvános adatokhoz. Amely szolgáltatás nem felel meg a DSA-nak, akár árbevételének 6%-áig terjedő bírsággal sújtható.

Az Európai Fogyasztóvédelem szerint a Temun nehéz követni az eladók jogi megfelelőségét, az oldal manipulatív módon ösztönzi a vásárlókat többletkiadásokra, és nem jelzi világosan, miért ajánl bizonyos termékeket. A Temunak ezekre is ki kell majd térnie a 4 hónap múlva esedékes kockázatértékelésében Brüsszel felé, majd évente meg kell ismételnie azt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük